magyarfutball.hu

2020.05.29 Balogh Norbert távozik a Hull Citytől!

A mediagol.it csütörtöki beszámolója szerint Balogh Norbert maga kérte a szakítást, hogy ezzel felgyorsítsa a tárgyalásokat leendő klubjával, és az angol klub ebbe készségesen beleegyezett – a Hull City hivatalos honlapján most megerősítette a korábbi sajtóhíreket, s annyit ír, hogy a felek útjai közös megállapodás után azonnali hatállyal elváltak.

A mediagol.it cikke szerint Balogh elképzelései nem egyeztek a vezetőségével, és nehezen viselte, hogy kevés lehetőséget kap a csapatban.

A 24 esztendős magyar válogatott csatár tavaly szeptemberben igazolt a Hull Cityhez, amelyben azt követően csupán három tétmérkőzésen jutott szóhoz, állandó szereplését ráadásul egy sérülés is hátráltatta.

A játékos jövőjét illetően annyit lehet tudni, hogy két klub van képben, a két egyesület már hetek óta figyelte a szerződése körüli fejleményeket, de Balogh Norbertnek az illetékes futballvezetői jóváhagyására még várnia kellett – most viszont ez az akadály elhárult.