magyarfutball.hu

2020.07.10 Pekár László a Vasashoz igazolt!

A nyári átigazolási időszakban gőzerővel zajlik felnőtt csapatunk keretének alakítása. A folyamatos tárgyalásoknak újabb aláírt szerződés az eredménye, Pekár László 3 évre, 2023. június 30-ig kötelezte el magát a Vasashoz.
kép
A 27 éves középpályás Szolnokon kezdte karrierjét, majd Kecskeméten, Nyíregyházán és a Puskás Akadémia színeiben is futballozott. 2019-ben Mezőkövesdre igazolt, ahol meghatározó alapemberré vált csapatában, mely a tavalyi szezonban ezüstérmet szerzett a Magyar Kupa küzdelmeiben és negyedik helyen végzett az NB I-ben.

Pályafutása során 152 alkalommal lépett pályára első osztályú bajnoki mérkőzésen, 72-szer NB II-es találkozón és 23 alkalommal a Magyar Kupában szerepelt. 11 találkozón a magyar korosztályos válogatottakban is letette névjegyét, 2015-ben pedig meghívót kapott Bernd Storck szövetségi kapitánytól a Norvégia ellen készülő felnőtt válogatott keretébe.

Nagy Miklós, a Vasas FC sportigazgatója:
- Pekár László személyében jelentős élvonalbeli tapasztalatokkal rendelkező, több poszton bevethető, technikailag képzett, dinamikus, gyors játékossal erősödött keretünk, aki a támadó szekció mindkét szélén, valamint a középpálya tengelyében egyaránt hasznára lehet csapatunknak, tovább szélesítve ezzel a szakmai stáb taktikai variációs lehetőségeit. Kiemelkedő futóteljesítménye és pozitív mentális tulajdonságai mellett nem utolsó sorban egy kiváló pontrúgót is nyertünk vele.

Pekár László, a Vasas FC frissen igazolt labdarúgója:
- Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy múltú klubhoz fogok tartozni, hiszen az elsődleges célom az volt, hogy olyan csapatnál futballozhassak, ahol hosszú távú céljai vannak a vezetőségnek. A Vasasnál nem csupán hosszú távúak ezek a célok, de nagyok is. Nagy Miklós sportigazgatóval több alkalommal is egyeztettük a klub terveit, így magabiztosan és nyugodt szívvel hoztam meg a döntésemet. Nem ismeretlen számomra a Vasas, figyelemmel kísértem a csapat mindennapjait és nagyon szimpatikus volt, hogy valóban az történik a pályán, amit a klub kommunikál. Egyértelmű a célunk: ennek a klubnak az utolsó bajnoki mérkőzés után az első helyen kell állnia a tabellán, én pedig ezzel a csapattal szeretnék bajnok lenni. Igyekezni fogok, hogy minden mérkőzésen a klub hasznára váljak, s mivel támadó játékos vagyok, szeretnék gólokat szerezni, gólpasszokat adni. Nagyon jó érzés számomra és plusz motiváció, hogy ekkora bizalmat kapok a klubtól, ezt pedig Vasas-mezben fogom meghálálni.