magyarfutball.hu

2013.06.06 Szerződést hosszabbított a 38 éves magyar légiós

A Wacker Innsbruck hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy évvel hosszabbított magyar kapusával, Sáfár Szabolccsal. A 38 éves játékos két éve van az együttesnél.

A Wacker Innsbruck 2011 nyarán, az Austria Wientől szerződtette Sáfár Szabolcsot, aki azóta együttese alapemberévé vált. A 38 éves játékos a két idény alatt 69 mérkőzésen lépett pályára, teljesítménye miatt pedig klubja végül úgy döntött, még egy évre megtartja őt.

– Nagyon örülök a hosszabbításnak. Remélem, hogy a tavaszunkra építve a következő idényben jobbak leszünk, de ehhez az kell, hogy az első naptól mindent beleadjunk – mondta csapata hivatalos oldalának a hálóőr.

Sáfár a nyolcadik helyen végzett a Wackerrel az osztrák bajnokságban.