magyarfutball.hu

2013.06.26 U21: Pintér Zoltán újra nálunk

Visszatért az SzTK-Erimához Pintér Zoltán, aki az U21-es csapatunk edzője lesz. A harcosságáról ismert középpályás 2009 és 2011 között 52 alkalommal lépett pályára az SzTK-ban, majd Diósdon volt játékos-edző, ahonnan Nagykőrösre igazolt.

Milyen lesz újra az utánpótlásban dolgozni?
Nem szakadtam el a fiataloktól, hiszen Csepelen vállaltam munkát közben, ahol az U13-as csapat edzője voltam. Ez azért teljesen más volt, hiszen kis gyerekekről van szó. Az új csapatomat és a szigetszentmiklósi közeget sokkal jobban ismerem.
Korábban dolgoztál már az SzTK utánpótlás-csapatai mellett is. Hány régi ismerőssel lesz dolgod?
Négy játékossal biztosan, de az edző kollégák többségét is ismerem még régről.
Az U21-es bajnokságot most szervezi az MLSZ. Ugyanakkor ez a korosztály a felnőtt csapat előszobája.
Igen ez így van, de az sok mindentől függ, hogy hány játékos léphet fel ebből a keretből az első csapatba. Olyan munkát végzünk majd, amely alkalmassá teszi a fiatalokat a felnőttek közti feladatok megoldására is. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ebben a csapatban lesznek 18 és 21 éves játékosok is, vagyis nagy lesz a különbség korban és adott esetben erőben is. A cél persze az, hogy minél több NB II-es játékost neveljünk majd ki.
Számodra mi jelenti a motivációt ebben a munkában?
Az, hogy sok játékos lépjen felfelé és eredményesek legyünk. Ez olyan lesz, mint egy felnőtt bajnokság, csak fiatalabb kiadásban.
Az utánpótlás-edzők óvakodnak attól, hogy eredményességet kérjenek a csapattól. Ebben a bajnokságban más a helyzet?
Teljes mértékben, ez nem olyan, mint a kisebbek versengése. Itt már számít az eredményesség, a győzelem a dicsőség.
Július 22-én kezdődik a felkészülésetek, napi feladatok várnak rád. Ez azt is jelenti, hogy Nagykőrösön befejezted a labdarúgást?
Igen, valószínűleg abbahagyom, mert már nem fér bele az időbeosztásomba. Jól és sikeresen akarok dolgozni az SzTK-Erima U21-es csapatával.