magyarfutball.hu

2004.07.02 Pintér Attila sajtótájékoztatót tartott

Pénteken délután sajtótájékoztatót tartott Pintér Attila. A szakvezető beszélt az elmúlt napok történéseiről, az igazgatóság döntéséről, a játékosok által kiadott közleményről és a jövőjéről is.

Amikor fél évvel az Üllői útra szerződtem, úgy gondoltam, hogy hazatértem. Most úgy vélem, még csak úton vagyok. Minden döntésemmel azon voltam, hogy a Ferencváros jobb legyen, és olyan legyen, mint amilyen valaha volt. Azt kérték tőlem, hogy kemény legyek, ennek a szellemében dolgoztam, és a stílusom Magyarországon talán szokatlan - igaz, nem is irodalomtanárnak szerződtettek, hanem edzőnek - , ám ezzel értem el eddig minden csapatomnál eredményt. Ezt szerintem az is bizonyítja, hogy a szurkolók tavasszal a csapat mellé álltak, és ezért hálás vagyok nekik, hiszen ilyen szurkolótábora nem sok csapatnak van. Semmit sem tennék másként, mint amit eddig tettem. Büszke vagyok a játékosaimra, akiktől mindig megköveteltem, hogy profik módjára készüljenek, hajtsanak, mert a nézőket csak ez érdekli. Úgy gondolom, hogyha éreztem volna, hogy én vagyok az akadálya annak, hogy jobban menjen, akkor megtettem volna, hogy felállok, hiszen meg tudom ítélni, ha már nem vagyok hasznára a csapatnak.
Ezután újságírói kérdésre kitért a játékosok által koradélután nyilvánosságra hozott közleményre is.
- Mészöly Kálmán az egyik sportműsorban azt mondta, hogy szégyelljék magukat a játékosok. Ehhez szerintem nincs mit hozzá fűzni. A levélben elhangzott dolgok nem fedik a valóságot. Tökölit szerintem nem én, hanem játékostársai szerették volna kiközösíteni, és erre mondtam azt, hogy az ügyet intézzék el egymás között, ha úgy találják jónak, vessék ki maguk közül. A mérkőzések után sem mondtam bántót, igyekeztem mindig higgadt fejjel értékelni a látottakat. Szerettem volna elköszönni a játékosoktól, ez ma meg is történt. Sok sikert kívántam nekik a folytatáshoz. Szerintem ez a csapat két-három labdarúgóval megerősítve képes lehet arra, hogy bejusson a Bajnokok Ligájába. Örülök, hogy a Ferencváros edzője lehettem, és talán eljön az az idő, amikor a túlélő emberek és labdarúgók eltűnnek a pályákról. Bízom benne, hogy leszek én még a Ferencváros szakvezetője.
Szintén újságírói kérdésre válaszolta azt, hogy ő mindenkitől ugyanannyit követelt, nála Lipcsei Péternek is ugyanannyit kellett teljesíteni, mint mondjuk Nógrádi Árpádnak.
Egy másik kérdésre - amely azt taglalta, a kispad vagy a járandósága miatt pereskedik - azt válaszolta, utóbbiért, hiszen az előbbire visszatérni már nem lenne értelme, bár hozzátette, a Ferencvárosért nagyon sok mindenre hajlandó lenne.
A szerződésével és a kedden csatolt szerződéskiegészítéssel kapcsolatos kérdésekre Pintér Attila csak annyit mondott, szerződést nem szegett sem szakmailag, sem jogilag, de hozzátette, jogi kérdésekben ügyvédje, Papp Gábor bármikor áll ez ügyben az érdeklődők rendelkezésére.