magyarfutball.hu

2004.11.02 Pintér visszatért Sopronba

Két edzőváltás is történt november 2-án, kedden. Sopronban Dajka László helyét a régi-új edző, Pintér Attila vette át, míg Debrecenben a klub és Szentes Lázár közös megegyezéssel szerződést bontott. A Loki új edzőjét szerdán nevezik meg.

Kedden délután a Matáv FC Sopron élvonalbeli labdarúgócsapata rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a távozó Dajka László helyett ismét Pintér Attila ül a kispadra. A régi-új szakvezető segítője Farkas József lett.

"A sikertelenül megvívott szombati mérkőzés nemcsak a szurkolók körében hagyott mély nyomokat, hanem a klub tulajdonosi körében is. Ez önmagában még nem eredményezte ugyan a váltást, de az ismétlődő hazai sikertelenség okán nem egyezett a véleményünk Dajka László szakvezetővel. A ma kora reggeli taggyűlésen, amelyen Dajka mester is megjelent, világossá vált, hogy a helyzet értékelését a felek nem azonosan látják. Így kézenfekvő volt, hogy mivel mindkét fél érdekében a békés közös megegyezéses válás áll, olyan szakvezetőt válasszunk, aki jól ismeri a helyi viszonyokat és játékosokat, s azonnali mentális javulást tud előidézni. Bízom benne, hogy a pozitív változás már a szombati mérkőzésen érezteti hatását" - nyilatkozta a váltásról Gőbl Gábor ügyvezető igazgató a klub hivatalos honlapján.