magyarfutball.hu

2008.05.15 Petry Zsolt lett a Magyar Válogatott kapusedzője!

Aczél Zoltán 1988-ban Újpesten szerepelt először a honi élvonalban, két évvel később pedig két alkalommal a válogatott mezét is magára ölthette – a török elleni 4-1-es siker után játszhatott a Wembleyben is, igaz, a csapat kikapott 1-0-ra.

„Mindkétszer Petry Zsolt állt a válogatott kapujában, úgyhogy őt ismerem, de biztos vagyok benne, hogy Máté Csabával is hamar megtaláljuk a közös hangot. Kiváló utánpótlás edző hírében áll, nem véletlenül akarták rábízni a Sándor Károly Akadémia vezetését” – mondta honlapunknak a válogatott másodedzője, aki új megbízása mellett is marad a REAC élvonalbeli csapatának edzője.

Aczél pályafutása során megfordult számtalan honi élvonalbeli csapatban és külföldön Dél-Koreában, Ausztriában, valamint Svájcban is. Igaz, a szakmai stáb tagjai közül egyedül nem légióskodott Benelux területen, de az edzői licencszel együtt angol nyelvvizsgát is tett, így megvan a kapitánnyal közös nyelv, aki tökéletesen beszél angolul.

Máté Csaba 1983 és 1993 között futballozott idehaza, majd Belgiumba igazolt, és 2001-ig játszott a Kortrijk, a Roeselare és a Wevelgem csapataiban. Játékos-pályafutása befejezése után a Szekszárdi Utánpótlásnevelő Football Club elnöke lett, emellett az U 16-os csapat edzője is. Máté elvégezte az UEFA edzőképző tanfolyamát így A-licenszel rendelkezik.

Az edzői stáb három tagjából kétségtelenül Petry Zsolt neve csenghet a legismerősebben. Az egykori kiváló kapus feladata természetesen a nemzeti csapat kapusainak felkészítése lesz. A szakmai stábból Petry az egyedüli, aki anyanyelvén tud beszélni Erwin Koemannal, hiszen szerepelt többek között a holland élcsapatban, a Feyenoordban is.

A 38 éves kapus hosszú pályafutása kezdetén alapembere volt az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő magyar válogatottnak. Karrierje során itthon az MTK, a Videoton, a Honvéd és a Dunaferr csapataiban védett az élvonalban.

Külföldön a Feyenoord mellett a belga Gent, és Charleroi, a Gencerbirligi, a finn Kotkan, és a német Eintracht Frankfurt, valamint Padernborn csapatában szerepelt. Jelenleg 2005-től a Paderborn kapusedzőjeként dolgozik – a csapat egyébként az idei szezonban búcsúzni kényszerült a német másodosztály küzdelmeitől.

„Nagyon örülök, hogy a válogatott kapusait is felkészíthetem, de az SC Paderbornnál végzett munkám lesz továbbra is az elsődleges feladat számomra” – idézi a nemzeti csapat új kapusedzőjét a német Bundesliga hivatalos honlapja.

A válogatott játékosai és a szakmai stáb tagjai a jövő héten edzőtáborozni mennek, Gödre, ahol szombatig bőven lesz idő arra is, hogy a szakmai stáb tagjai kialakítsák a részletes feladatokat is.