magyarfutball.hu

2011.09.02 Pető Zoltán és Tóth Mihály is Vígh Tibor csapatához szerződött

Igazi nagyágyúkat, volt válogatott labdarúgókat szerződtetett a Pest megyei I. osztály újonca, a tizenkét ponttal a tizenharmadik helyen telelő Törteli KSK, amelyet – mint arról korábban a Foci a köbön beszámolt – ismét Vígh Tibor irányít.

A 9-szeres válogatott, baloldalon és középen is bevethető védő, Pető Zoltán 2000 és 2006 között lépett pályára a nemzeti csapatban, míg 1996-ban az atlantai olimpiára kijutó, Dunai Antal vezette társulatban alapember volt. Debrecenben kezdte pályafutását, ám később megfordult az MTK, az Újpest és a Felcsút színeiben is, míg külföldön Belgiumban és Törökországban is profiskodott. Legutóbb az élvonalban a kiesés ellen hadakozó Szolnoki MÁV labdarúgója volt, ahol az ősszel tizenhárom bajnokin jutott szóhoz, amelyeken egy öngólig jutott, a Vasas elleni, idegenben megvívott, 3–0-ra elveszített összecsapáson.

Tóth Mihály sem „kispályás”, hiszen a Honvédhoz és a Ferencvároshoz is kötődő, korábban Belgiumot, Franciaországot, Görögországot és Norvégiát is megjárt 1-szeres válogatott csatár tíz éve bajnok lett az FTC-vel, míg négy esztendővel később a Sopronnal a második Magyar Kupa-győzelmét szerezte, hiszen azt megelőzően a Honvéddal már a csúcsra ért a sorozatban (1996). A 36 éves labdarúgó legutóbb az NB II, Nyugati csoport középmezőnyében tanyázó Szigetszentmiklós labdarúgója volt, ahol tizenegy bajnokin ötször volt eredményes.

A Törtellel kapcsolatos további hír, hogy a csapathoz szerződik Kolláth Ferenc (27 éves), a Szolnoki MÁV korábbi kapusa. A cerberus megfordult többek között Jászberényben és a Ceglédi Vasutasban is, míg legutóbb az NB III, Alföld-csoportban szereplő Szolnoki Spartacus labdarúgója volt. Úgy tudjuk, bár korábban szó volt róla, hogy a kitűnő képességekkel megáldott Szimcsák Tamástól megválik az egyesület, a futballista a tavasszal is a Törtelt erősíti.

Meg nem erősített információnk szerint az elmúlt napokban Törtelen edzett Pomper Tibor, a BVSC, a Honvéd és a Videoton volt labdarúgója, ám Vígh Tibor edző kedden megköszönte a gyakorlásokon végzett munkáját a szakvezető, így Pomper nem lesz az egylet játékosa.