magyarfutball.hu

2014.12.30 Jenei Sándor távozott, Pető Zoltán érkezett

Immár nem titok, hogy az eddigi legutolsó újpesti bajnokcsapat tagja, Jenei Sándor helyett a korábbi 9-szeres válogatott Pető Zoltán irányít a továbbiakban.

Érdekesség, hogy a Debreceni VSC egykori labdarúgója – mint az lentebb a cikkre kattintva olvasható – alig több mint három esztendeje úgy fogalmazott az edzőséget firtató kérdéssel kapcsolatban, hogy „(…) Nem igazán vonz. Nem gondolkodtam még ezen, bár ennek némiképp ellentmond, hogy javában végzem az A-licences képzést. Persze csak ott dolgoznék, ahol van perspektíva. Az, hogy elvegetáljon az ember, na, az nem vonz.”
Úgy tűnik, a GSK-ban lát perspektívát Pető Zoltán, aki korábban a magyar válogatott stábját erősítette Pintér Attila szerepvállalása idején. A sors(olás) furcsa fintora, hogy a Pest megyei I. osztályú bajnokság 22. fordulójában Nagykőrösi Kinizsi–Gödöllő bajnokira kerül sor, ami azért nevezhető kuriózumnak, mert Pető Zoltán szép sikereket ért el labdarúgóként a Nagykőrös színeiben, hiszen többek között az (akkor még létező) Albert Flórián Stadionban a Diósdi TC ellen tizenegyesekkel elhódította a Pest Megyei Kupát.