magyarfutball.hu

2019.06.28 Nagy Dániel Mezőkövesdre igazolt!

Ahogyan Tóth László szakmai-igazgatóval folytatott interjúnkban is elhangzott, két-három meghatározó játékos leigazolása szerepel a jelen legfontosabb feladatai között, mi pedig örömmel jelenthetjük be, hogy egy új ember a napokban máris csatlakozott a Mezőkövesd Zsóry FC keretéhez.
kép
Ez a személy nem más, mint az előző szezont az Újpest FC csapatában töltő Nagy Dániel. A huszonnyolc éves támadóközéppályás az OTP Bank Liga előző két idényében összesen tizennégy alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Az utánpótlás éveit a Goldball FC-ben, valamint az újpestieknél töltő játékos a 2008/2009-es évadtól a Hamburg, majd a szintén német Osnabruck kötelékéhez tartozott. Innen igazolt haza a Ferencváros együtteséhez, ahonnan ismét Németországba vezetett az útja, a Bundesliga III-ban érdekelt Würzburger Kickershez. Így érkeztünk meg legutóbbi klubjához, a fővárosi lila-fehérekhez, illetve a mai naphoz.

Miután Nagy Dániellel mindenben sikerült megállapodni, a játékos hároméves szerződést írt alá új egyesületénél, ám az átigazolás nem teljesen a szokott módon zajlott. A Mezőkövesd Zsóry FC, valamint az Újpest FC legalábbis mindkét fél számára megfelelő feltételek mellett cserélt úgymond egymással egy-egy embert, amíg ugyanis Nagy Dániel sárga-kékben folytatja pályafutását, addig az előző két szezonban a Zsóry mezét viselő Koszta Márk a negyedik kerületiekhez szerződött. A két szóban forgó játékos már át is esett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és mindketten új helyükön végzik a nyári munkát. Nagy Dánielt ezúton is köszöntjük csapatunknál, Koszta Márktól pedig a köszönet nyelvén búcsúzunk, további sok sikert kívánva pályafutásához!