magyarfutball.hu

2021.07.10 Balogh Balázs hosszabbított a Pakssal!

Az Olaszországot, valamint a magyar U- és felnőtt válogatottságot is megjárt labdarúgó 2019 nyarán érkezett klubunkhoz, és azóta kétségkívül az egyik fontos láncszeme csapatunknak. Balogh Balázs szerződése jövő nyáron, 2022-ben járt volna le, ám ezt most a klubvezetés és a játékos további két évvel, 2024 közepéig meghosszabbította.

„Nagyon örültem neki, hogy már egy évvel a szerződésem lejárata előtt hosszabbítási szándékkal keresett meg a klub. Úgy vélem, az elmúlt év mind csapat-, mind pedig egyéni szinten jól sikerült. Most pedig olyan célokat tűzött ki a vezetőség a csapat elé, melyek számomra rendkívül impozánsan hatottak. Eddigi új igazolásainkkal, valamint azzal, hogy Windecker Joci és Szélpál Norbi visszatért a sérüléséből kifejezetten erősödtünk. Erős csapatunk lesz tehát, és komoly célokkal vághatunk bele majd az új bajnokságba. Ha tavaly képesek voltunk egy szép szezont futni, idén is sikerülhet, csak ugyanúgy folytatnunk kell azt az alázatos, kemény munkát, futballt, amit eddig is csináltunk. Bizakodó, motivált és boldog vagyok” - fogalmazott új kontraktusa aláírását követően rutinos játékosunk, akinek mindösszesen tizennyolc meccs hiányzik a háromszázadik NBI-es találkozójához.

Balogh Balázsnak további sportsikerekben gazdag mérkőzéseket és szezonokat kívánunk továbbra is paksi zöld-fehérben.

Hajrá, Bubu! Hajrá, Paks!