magyarfutball.hu

2021.06.04 Nagy Gergő hosszabbított a Honvéddal!

Tavaly nyáron egy évvel hosszabbította meg a kispesti szerződését Nagy Gergő, amely megállapodás azonban tartalmazott opciót a további közös időszakra is, s mivel a klub élt ezzel az opcióval, így a Honvédban eddig 202 NB I-es mérkőzésen pályára lépő középpályás újabb egy esztendőt biztosan Kispesten tölt. (Vagy még többet.)
kép
„Gergő a bajnokság utolsó harmadában az új vezetőedző érkezése után minden mérkőzésen kezdőként kapott szerepet. Sajnos a szezon végén a sérülése miatt nem tudott segíteni a csapatnak, de már újra egészségesen tudja elkezdeni a felkészülést. Harcosságára nagy szüksége van a csapatnak” – mondta Kun Gábor a Budapest Honvéd ügyvezetője.

Nagy Gergő az elmúlt szezonban 11 bajnoki mérkőzésen szerepelt az NB I-es csapatban, hétszer kezdőként, négy alkalommal pedig csereként, s amikor egészséges volt, Horváth Ferenc irányítása mellett hatszor volt a kezdőcsapat tagja.

„Nagyon megkönnyebbültem az aláírást követően, mert kérdéses volt a jövőm, ezért is örülök, hogy sikerült pontot tennünk az ügy végére – kezdte Nagy Gergő. – Nyilván azért írtunk alá hosszabb távú, többéves együttműködésre is lehetőséget kínáló szerződést, mert hosszú távon gondolkozunk, amiben nyilván időnként lehetnek akadályok, az elsőt pedig át is léptük ezzel az aláírással.”

Nagy Gergő sűrű szezont tudhat maga mögött, hiszen az előző nyár egy műtéttel kezdődött, majd rengeteg munkával folytatódott, középpályásunk az első és a második csapatban is szerepelt, aztán télen ő is elkapta a koronavírust, Horváth Ferenc érkezése után viszont stabil tagja lett a gárdának, míg az idényt vádlisérülés és bennmaradás zárta.

„Mélyről jöttem, és ugyan szerencsére felfelé ment az évem, de klubra és a karrieremre is igaz, hogy még a teteje is nagyon mély volt ahhoz képest, amit elterveztünk – tette hozzá a Honvéddal bajnok és kupagyőztes középpályás. – A bajnokság végén már csak az lehetett a célunk, hogy maradjunk benn, ezt elértük, ennek örülhettünk, de mindenki a saját bőrén érezhette, hogy ha nem tesszük oda magunkat száz százalékosan, ha nem alakulnak jól a dolgok, akkor bármikor érkezhet egy olyan mélység, amiből aztán nagyon nehéz kimászni. Egyszer kerültem már hasonló helyzetbe, a mostani azonban még ijesztőbb volt, ez a klub és ez a csapat ugyanis nem erre van predesztinálva. Nagy pofont kaptunk az előző szezonban, össze kell szedni magunkat, és azokért a helyekért harcolni, amelyekért nekünk kell a Honvéddal küzdeni.”

A 28 esztendős, csupaszív középpályás a vádlisérülését illetően elárulta, mire lefújták a bajnokságot, rendbe is jött a lába, így viszont hiába lehetett volna ezúttal hosszú a szünet, számára lerövidült, hiszen a négyhetes leállás első három hetét végigdolgozta, hogy behozza a lemaradását.

„Azt akarom, hogy legalább olyan, vagy még jobb szinten legyek a felkészülés kezdetén, mint a többiek – hangsúlyozta Nagy Gergő. – Az előző szezonban is sok kihagyásom volt, most azért is dolgoztam, hogy egészségesen, jó erőben induljon az új idény. Azt szokták mondani, amilyen a munka, olyan a fellépés, a pályán mutatott teljesítmény, ezért most még többet dolgoztam a szünetben, hogy a következő bajnokságban még jobb legyen a teljesítmény!”