magyarfutball.hu

2013.07.18 Bundaügy: N. Norbert 30 napra előzetesben

Elrendelték a tavasszal Egerben szerepelt, nyáron pedig Mezőkövesdre igazolt N. Norbert előzetes letartóztatását, így jelen állás szerint a labdarúgó 30 napig rács mögött lesz. B. Csaba több ízben is érdemi vallomást tett, így ő szabadlábon védekezhet - írja a Blikk.

A Blikk beszámolója szerint a bíróság elrendelte a fogadási csalásokban való részvétel gyanúja miatt a héten őrizetbe vett N. Norbert előzetes letartóztatását.

– Védencem szerdán vallomást tett, elmondta, hogy nincs köze a manipuláláshoz. A bíróság ítélete ellen fellebbezést nyújtunk be, bízom benne, hogy a döntés után Norbert hazamehet a családjához, kétlem, hogy az ő esetében fennállna a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolása vagy a bűnismétlés veszélye – nyilatkozta dr. Tóth M. Gábor, a futballista ügyvédje.

Az ugyancsak őrizetbe vett B. Csaba több alkalommal is vallomást tett, így ő szabadlábon védekezhet.

A KNYF közleménye szerint N. Norbertet, az Egri FC volt futballistáját és B. Csabát, a Kecskeméti TE jelenlegi játékosát több rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által, kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével, valamint több rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója kötelességének megszegésére irányuló vesztegetés bűntettével gyanúsította meg.
A megalapozott gyanú szerint N. Norbert idén április 26. és május 25. között összesen öt, míg B. Csaba március 23. és május 25. között összesen hét Egri FC által játszott NB I-es bajnoki mérkőzés, valamint három - más csapatot érintő - U19-es találkozó manipulálásában működött közre.