magyarfutball.hu

2017.07.12 Egerszegi Tamás a lengyel másodosztályba igazolt!

A 26 éves középpályás tavaly nyáron a DVTK-ból igazolt Mezőkövesdre, ahol a 2016–2017-es évadban 31 tétmeccsen kétszer talált be. Az újpesti nevelésű játékosnak a mögöttünk hagyott szezon után lejárt a szerződése, s bár a Vasas és a Paks is érdeklődött iránta, végül Lengyelországban folytatja a pályafutását. Egerszegi nem először áll légiósnak: 2013 tavaszán a Sint-Truidenben szerepelt kölcsönben az Újpesttől – igaz, tétmeccsen nem lépett pályára a belga csapatban.
kép
Az 1971-ben alapított sziléziai klub közleményében az áll, Egerszegi kétéves szerződést kötött a másodosztályban legutóbb negyedik helyen végző, az élvonalban még sohasem szereplő Miedz Legnicával, melynek legnagyobb sikere az 1992-ben elhódított Lengyel Kupa.