magyarfutball.hu

2020.07.24 Bartha László Pécsre igazolt!

Bartha László személyében gólerős, komoly élvonalbeli múlttal rendelkező támadóval erősített NB II-re készülő labdarúgócsapatunk. A 33 esztendős komlói születésű játékos 2005 és 2008 között 121 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban, amellyel bajnoki ezüstérmesnek, valamint Magyar Kupa-döntősnek mondhatja magát. A támadó ezt követően a Kozármislenynél folytatta pályafutását, majd 2010 februárjában a Paksi FC-hez igazolt. A tolnai zöld-fehéreknél az elmúlt tíz és fél év alatt 286 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és több mint félszáz alkalommal talált be, emellett kiosztott 29 gólpasszt is. A Paksi FC csapatával 2011-ben bajnoki ezüstérmet, valamint Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett, az Európa Ligában pedig 6 selejtezőn játszott, amelyeken 2 gólpasszt adott a társaknak.
kép
– Úgy terveztem, hogy egyszer majd Pakson fejezem be az aktív pályafutásomat, viszont máshogy alakultak az események. Az elmúlt hetekben felgyorsultak a dolgok, a Pécs megkeresését követően Vas László felvázolta számomra a terveket, ami jó hatással volt rám – számolt be a klubváltásról Bartha László, aki további céljairól is beszélt – Sokan mondhatják rám, hogy 33 éves létemre öreg vagyok, ugyanakkor nem érzem magamat annak. Sokáig szeretnék még profi szinten futballozni, amihez a PMFC-nél minden feltétel adott. Friss NB II-es feljutó csapat ellenére tudatos munka zajlik, így emiatt sem féltem magunkat a bajnokságban. A támadószekción belül bármely poszton otthonosan érzem magam, majd a szakmai stáb eldönti, hol szeretnének játszani. Természetesen az a célom, hogy minél inkább a csapat segítségére tudjak lenni, akár gólok, gólpasszok tekintetében – tette hozzá új támadónk.

Bartha Lászlónak sok sikert kívánunk piros-feketében!