magyarfutball.hu

2018.08.23 Nagy Tibor a Vác-Deákvár edzője lett!

Mindkét együttesben csak úgy hemzsegtek a váci nevelésű labdarúgók: a Verőcében és a Deákvárban is 8-8 kezdőjátékos töltött rövidebb-hosszabb időt a Vác Város LSE utánpótlás csapataiban. A vendégeket edző Nagy Tibor csapatában játszik az a Rob Kornél, aki a Vácon kívül a Videoton, a Diósgyőr, a Nyíregyháza és a Vasas színeiben több száz NB I-es meccset tudhat maga mögött. A hazaiaknál pedig a csatár Bánáti Gergő nevére emlékezhetnek a váci focidrukkerek még az NB II-es időkből. Ő hagyta ki a mérkőzés első helyzetét is, a 10. percben középről leadott ballábas lövését helyezte kicsivel a jobb kapufa mellé. A 19. percben aztán már nem hibázott, megszerezte a vezetést a Verőcének. Néhány perccel később jött a váci válasz: a korábban több NBII-es csapatban is megforduló Szabados Tamás egyenlített egy jogosan megítélt tizenegyesből. A félidő hátralévő részében aztán inkább a kemény ütközések és becsúszások következtek, a deákvár balhátvédjét, Englóner Krisztiánt le is kellett cserélni térdsérülés miatt. Nagy Tibor a két játékrész közti szünetben a kispadnál tartotta a csapatát, ott mondta el, milyen változtatásokat szeretne a meccs második felében. Ennek a 80. percben jött meg az eredménye, amikor Kovács Ádám fejesével a győztes gólt is megszerezte a Vác-Deákvár SE.

A lefújás után megkérdeztük Nagy Tibort, hogy mi a véleménye a vasárnapi verőcei bemutatkozásról.

– Nagyon nehéz kezdés volt. Vannak, akik még nyaralnak, van, aki épp onnan jöttek vissza. Nagyon fura érzés, hogy úgy készülünk egy bajnokira, hogy nem találkozom a játékosaimmal. Ez szokatlan, de majd szeptemberben sokkal jobban tudunk együtt dolgozni. Taktikai dolgokat egyelőre nem tudtunk átvenni, ez látszik is a teljesítményünkön.

– Van olyan, akit a Vác FC-től el lehet hozni Deákvárra, hogy erősítse a keretet?

– Egyelőre nem akarunk most onnan játékosokat hozni. Ebben az évben megnézzük, hogy hol kell erősíteni, és utána meglátjuk, hogyan tovább. Ami biztos, hogy erőnlétben rengeteget kell fejlődni.

– Mi a szerepe most a Vác-Deákvár SE-nél, az utánpótlással is foglalkozik?

– Nem, erről nem szól a megállapodásom. Én főállásban a VLSE kötelékében vagyok, ott technikai edzéseket tartok, és segítek a többi edzőnek. Ezen kívül áll a munkám a Deákvárnál. Van egy 3-4 éves célkitűzésünk, amit szeretnénk elérni: minél előbb az NB III-ba jutni. Így azok a 19 éves váci és a környékbeli gyerekeknek, akik tehetségesek, de nem tudnak bekerülni az NB II-es csapat keretébe, nem kell elmenniük Vácról, hanem itt tudunk majd nekik lehetőséget biztosítani megye I-ben, vagy NB III-ban. Ha pedig úgy alakul, akkor megyünk újra feljebb.