magyarfutball.hu

2009.01.21 Szatmári Csaba Tiszaújvárosban folytatja

Az NB III-as bajnokság Mátra csoportjának sereghajtójához, a Tiszaújváros együtteséhez igazolt Szatmári Csaba, aki decemberben jelentette be visszavonulását. A védő akkor azt mondta, hogy alacsonyabb osztályban még szívesen futballozna. Több csapat is kereste, köztük a másodosztály Keleti-csoportjában második helyen álló Bőcs is. Szacsa végül a Tiszaújváros ajánlatát fogadta el.

Egyelőre fél évre szóló szerződést kötött a játékos, de hosszabb távon számítanának rá. Feladata lesz, hogy összetartsa a csapatot, inspirálja a fiatalokat, és rutinjával segítse a gárdát cél elérésben, a bennmaradásban.