magyarfutball.hu

2008.01.02 Máté hazatér a Lokihoz

Visszatért Debrecenbe Máté Péter. A Readingtől hazatérő utánpótlás válogatott már a bajnoki címvédőnél kezdi meg a felkészülést.

- December 31-ig szólt a szerződésem, de az év utolsó pár napjában már nem voltak edzések kint, ezért 29-én hazajöttem, másnap pedig már Dzsudzsák Balázzsal együtt végeztem a gyakorlatokat Herczeg András irányításával. Ez így megy majd január 7-ig, utána a felkészülést a csapattal folytatom – mondta a dvsc.hu-nak Máté Péter, aki nem érezné visszalépésnek, ha újra Magyarországon kellene játszania. – Szép időszakot töltöttem a DVSC-nél, tehát jó érzéssel tértem vissza.
Itthon ennél jobb helyre nem is kerülhet egy játékos. Nem vagyok csalódott. Azt sem bánom, ha maradnom kell, jó lesz újra ismerős közegben futballozni. Persze azért szívesen visszamennék Angliába, hiszen egy álmom vált valóra, amikor másfél évvel ezelőtt kikerültem. Minden játékos neves bajnokságban rúgná a bőrt, de nekem most az a legfontosabb, hogy ismét rendszeresen játsszak. Nem tudom, hol történik majd mindez, Debrecenben, vagy külföldön, de szerintem hamarosan eldől. Az ügyemet a menedzserem intézi, és jelenleg nincs információim arról, milyen csapatok keresnek. A sérülésem rendbe jött, most már csak a focira kell koncentrálnom.
A Reading részéről Nick Hammond igazgató a következőket mondta Máté ügyéről.
- Sajnos ez egy nagyon szerencsétlen történet. Azért vettük meg, mert magyar utánpótlás válogatott volt, sőt a Bajnokok Ligája-selejtezőkön is bizonyított. Sajnos nem tudta megmutatni, mire képes, mert közbejött egy súlyos sérülés. Egy szavunk sem lehetett rá, nagyon keményen dolgozott a visszatérésért, ám neki most az a legjobb, ha visszatér Debrecenbe. Péter rendkívül peches volt nálunk, megérdemli, hogy csupa jókívánsággal engedjük őt haza.
Az utánpótlás-válogatott Máté Péter 2006. augusztus 30-án, egy nappal az átigazolási határidő lejárta előtt szerződött az angol élvonalban szereplő Reading FC-hez egy évre kölcsönbe. Remekül indult a légiós élet, hiszen a gárda utánpótlás csapatában jó játékkal, és egy fejesgóllal debütált. Alig egy hónapot töltött el újdonsült csapatában, amikor a Chelsea elleni tartalékmeccsen elszakadt a keresztszalagja, ami az egyik legnehezebben gyógyuló sérülés. Ezt megelőzően a Darlington elleni Carling-kupa meccsen a hálóba is betalált.