magyarfutball.hu

2003.05.09 Elhunyt Nagy Norbert!

Nagy Norbert korábban hat éven át futballozott a Ferencvárosban, ahol kétszer volt tagja bajnokcsapatnak. Kétszázhárom élvonalbeli mérkőzésén két gólt szerzett. A válogatottban tizenhét alkalommal lépett pályára és egyszer volt eredményes. A mostani idényben a Lombard FC-Haladás együttesében szerepelt.

A nyugat.hu információja szerint csütörtök reggel együtt indult útnak autóval a Lombard FC-Haladás három játékosa, Nagy Norbert, a brazil Robson és Németh Attila Szombathelyről. Délelőtt háromnegyed tíz körül a Nagy Norbert vezette Audi A4 az oladi körforgalom előtt egy balra ívelő kanyarban letért a jobb oldali útpadkára. A sofőr megpróbált visszakormányozni, de elvesztette uralmát a jármű felett. Közben az Audi az oldalára borult és így csúszott egy villanyoszlopnak csapódva a jobb oldali árokba. A járműben utazókat a tűzoltók szabadították ki. Nagy Norbert ekkor még élt, ám látszott, nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. A mentősök küzdöttek az életéért, többször újraélesztették, ám végül nem sikerült megmenteni. Robson és Németh Attila könnyebb sérüléseket szenvedett.

Nagy Norbert júniusban töltötte volna be 34. életévét, felesége és fia gyászolja. A Liga engedélyével a Lombard FC-Haladás elhalasztja hétvégi bajnoki mérkozését.