magyarfutball.hu

2022.07.20 Korhut Mihály a DEAC-hoz igazolt!

Korhut Mihály személyében rutinos védővel erősített a DEAC NB III-as labdarúgócsapata. A 33 éves balhátvédet jól ismerik a debreceni futballbarátok, hiszen itt született, és hosszú évekig a DVSC meghatározó játékosa volt.
kép
Mielőtt a Loki utánpótlásához került, nyolc évig Tiszaújvárosban, a serdülőben rúgta a bőrt, a gimnáziumot viszont már Debrecenben kezdte az Irinyiben, és akkor csatlakozott a DVSC-hez. Végigjárta a szamárlétrát, játszott az utánpótláscsapatokban, az NB II-es kis Lokiban, majd Kaposváron kölcsönben. Amikor Kondás Elemér lett a vezetőedző a DVSC első csapatánál, sikerült beverekednie magát a kezdőbe, és a piros-fehér gárda alapemberévé vált.

A Lokival háromszoros bajnok és háromszoros Magyar Kupa-győztes, emellett nyert egy Szuperkupát és egy Ligakupát. Pályafutása során 179 mérkőzést játszott az NB I-ben, és 8 gólt szerzett.

Huszonkétszer szerepelt a válogatottban. Pályára lépett többek között a 2016-os Európa-bajnokságon, mégpedig a Cristiano Ronaldo vezette Portugália elleni mérkőzésen, de ezt követően is rendszeresen meghívták a nemzeti csapatba. Az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőn, 2019-ben győztes gólt is rúgott.

Légiósként játszott az izraeli Hapóél Beér-Seva együttesében, amellyel kétszer nyert bajnokságot, és szerepelt az Európa-liga csoportkörében is. Innen a görög élvonalban szereplő Árisz Szalonikihez igazolt 2019 januárjában, utóbbi csapattól tért haza 2020 nyarán, és igazolt a DVSC-hez.

A 2022-2023-as szezont már a DEAC-nál kezdi, egyéves kontraktust írt alá az egyetemi klubhoz. Rutinjával nagy segítsége lehet a csapatnak és példakép a felnőttgárda, valamint az utánpótlás fiatal sportolóinak. Korhut Mihály tervei között szerepel még, hogy jelentkezik a Debreceni Egyetemre.