magyarfutball.hu

2019.09.16 Heffler Tibor Ajkára igazolt!

Legújabb szerzeményünk a Dunaferr SE utánpótlásában nevelkedett, innen igazolt 2004-ben a Paksi FC csapatához, amellyel 2006-ban megnyerte a másodosztályt. Az első osztályban 2006. augusztus 27-én az FC Fehérvár elleni mérkőzésen debütált
kép
9 év után távozott Paksról, majd a Videoton, a Puskás Akadémia és a Cegléd csapataiban szerepelt. Legutóbb a Honvéd FC játékosa volt, ahol a tavalyi bajnokságban negyedik helyet szerző együttesben 30-szor jutott szóhoz kezdőként. A védelemben bevethető Heffler eddigi pályafutása alatt 276 alkalommal lépett pályára az első osztályban, ezeken összesen 16 gólt szerzett.

2014-ben két alkalommal a felnőtt válogatottban is pályára lépett.

Heffler Tibor eredményei:

1 x NB1 Bajnok (2014-2015)
2 x NB1 Ezüst (2010-2011, 2015-2016)
2 x NB2 Bajnok ( 2005-2006, 2016-2017)
1 x NB3 Bajnok ( 2004-2005)
2 x Magyar Kupa Ezüst (2014-2015.,2018-2019)
1 x Ligakupa Bajnok ( 2010-2011)
1 x Ligakupa Ezüst ( 2009-2010)
1 x Szuperkupa Ezüst ( 2015)
10 x Európa Liga meccs,
276/16 NB 1-es találkozó/gól