magyarfutball.hu

2019.01.09 Fiola Attila hosszabbított a MOL Vidivel!

A 29. életévét februárban betöltő Fiola Attila pályafutását Pakson kezdte, 2008-09-ben debütált az NB I-ben és tagja volt a Paksi FC 2011-es Ligakupa-győztes, bajnoki ezüstérmes csapatának is. 2015 januárjában már válogatott játékosként csatlakozott a Puskás Akadémia FC keretéhez, 2016-ban az Európa-bajnokságon is lehetőséget kapott Bernd Storcktól.
kép
Szerződtetését klubunk az Eb-t követően, augusztus 31-én jelentette be. Attila az elmúlt két és fél év során 78 tétmérkőzésig jutott a Vidinél, közte 17 (!) nemzetközi találkozóval, valamint a 2017-18-as bajnoki címmel. Pályafutása során eddig 229 NB I-es meccsen lépett pályára, a válogatottban 27-szer vették számításba, 11 alkalommal már Vidi-játékosként.

"Örülök, hogy a következő években is a Vidiben játszhatok! A klub már szeptemberben megtette az első lépéseket a szerződéshosszabbítás irányába, aztán szép lassan csordogáltak a tárgyalások és végül az újévben meg is egyeztünk. Ami a terveimet, terveinket illeti, minden egyes szezonban a bajnoki címre törünk, ez most sincs másképp, illetve a Magyar Kupát nem sikerült megnyernünk az elmúlt években, így azt is szeretnénk elhódítani. Nyáron ismét megcélozzuk valamelyik csoportkört, a legnagyobb álom természetesen a Bajnokok Ligája főtáblája. Remélem, további sikeres esztendők elé nézünk!" - fogalmazott Fiola Attila.