magyarfutball.hu

2015.06.18 Sebők Zsolt Gyirmótra igazolt

A Gyirmót FC Győr két évre szóló szerződést kötött a Ciprusról hazatérő kapussal, Sebők Zsolttal – adta hírül az NB II-es labdarúgóklub hivatalos honlapja.

„Nagy örömmel költöztem haza, és remélem, hogy segíteni tudok a csapatnak a feljutásért vívott harcban – idézi a honlap a Ciprusról hazatérő, győri születésű és a Győri ETO-ban nevelkedő kapust. – Bízom benne, hogy a tulajdonosoknak olyan csapatot sikerül összehozni, amelyiknek sikerül feljutni az első osztályba. A tulajdonosokkal sikerült gyorsan megállapodnom, Gyirmóton hosszú távra tervezek, elsősorban az NB I-ben.”

A hét évig a Videotonban is szereplő, a legutóbbi négy szezonban a ciprusi Páfosz kapuját védő, 36 esztendős játékosról Szentes Lázár szakmai igazgató a következőket mondta:
„Sebők Zsolt személyében rutinos, tapasztalt, külföldet is megjárt, valamint sok csatát megvívott kapust sikerült igazolnunk. Külön pozitívum, hogy személyében győri illetőségű és győri nevelésű kapus kerül hozzánk.”
Mint beszámoltunk róla, a gyirmótiak Simon Attila személyében egy másik hazatérő játékost is szerződtettek a napokban.