magyarfutball.hu

2015.07.15 Megyeri a spanyol élvonalban folytatja

A spanyol élvonalban szereplő Getafe a hivatalos honlapján jelentette be, hogy három évre szerződtette a görög Olympiakosztól távozó magyar kapust, Megyeri Balázst. A játékos már túl van az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és holnap már csatlakozik is a csapathoz.

Szerda kora délután a spanyol élvonalban szereplő Getafe együttese a hivatalos honlapján jelentette be, hogy mindenben megegyezett Megyeri Balázzsal, így a kapus a következő szezont már náluk kezdi meg.

Megyeri a szezon végeztével bejelentette, hogy hosszú évek után távozik a görög Olympiakosz csapatától, a mai nap folyamán pedig eldőlt, hogy hol folytatja.

A klub tájékoztatása szerint a kapus 3 évre írt alá, és már át is esett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, csütörtökön pedig csatlakozik a csapathoz.