magyarfutball.hu

2019.07.05 Mészáros Norbert a Debrecen második csapatának lesz a játékos-pályaedzője!

Mészáros Norbert a jövőben a DVSC NB III-as csapatánál dolgozik pályaedzőkét, emellett játékosként is segíti az együttest. Amennyiben az első csapatánál szükség lesz a rutinos védő játékára, a szakmai stáb rendelkezésére tud állni.

Mészáros Norbert 14 éve szolgálja a DVSC-t. Pápán kezdte profi pályafutását, majd Dunaújvárosba, utána a BKV Előréhez került, onnan pedig Siófokra. A Balaton-parti városból Cottbusba igazolt, ahol egy évig rúgta a bőrt. Ez idő alatt 24-szer lépett pályára, és két gólt szerzett. Németországból Debrecenbe vezetett az útja 2005 nyarán. Korábban többnyire a középpálya jobb szélén futballozó játékosból a Loki egykori cseh vezetőedzője, Miroslav Beránek faragott középső védőt. Remekül bevált az elképzelés, új posztján alapemberré vált a Lokiban, innen került be a válogatottba, ahol 9 alkalommal lépett pályára, Eb- és vb-selejtező-mérkőzéseken is szerepet kapott.

A 39 éves játékos pályafutása során közel négyszáz tétmérkőzést játszott. Rutinjával, elszántságával sokat tud majd segíteni a fiataloknak.

- Sokat köszönhetek a DVSC-nek, csodálatos éveket töltöttem itt, rengeteg szép élményben volt részem, ezért is örülök nagyon, hogy továbbra is számítanak rám a klubnál – kezdte Mészáros Norbert. – Az NB III-as kerettel én is elkezdtem a felkészülést, nemcsak játékosként szerepelek majd a csapatban, hanem pályaedzőként is dolgozom Szatmári Csaba vezetőedző mellett. Remélem, tapasztalatommal sokat tudok segíteni a fiataloknak, akiket innen már csak egy lépést választ el, hogy az első csapat tagjai legyenek, vagy esetleg máshol első- vagy másodosztályban futballozzanak. Bár Pápán születtem, és több városban is éltem már, de Debrecen került a legközelebb a szívemhez, nagyon megszerettem, itt képzelem el a jövőmet, itt szeretnék élni a családommal. Hálás vagyok a klubnak a lehetőségért, hogy játékosként és pályaedzőként is dolgozhatok tovább a DVSC-nél. Korábban amúgy is tervem volt az edzősködés, a mostani munkaköröm pedig kiváló lehetőség számomra a tanulásra, a szakma alapjainak az elsajátítására. Ha pedig az első csapatnál bármikor szükség lesz a játékomra, számíthat rám a szakmai stáb, és ugyanúgy mindent megteszek a pályán, ahogy korábban is mindig.