magyarfutball.hu

2002.01.23 Arany László Hajdúdorogra igazolt!

forrás: Hajdú-Bihari Napló
A legnagyobb fogást eddig kétségkívül a Hajdúdorog tudhatja magáénak, hiszen a kiesés ellen harcoló gárda már soraiban tudhatja a komoly NB I-es múlttal rendelkező, korábban a Lokiban is futballozó Arany Lászlót. A középpályás az NB I/B-s Nyírség Spartacusból igazolt Szalánczi Tamás csapatába. Kondás Elemér és Koszta Ottó ugyanakkor befejezte pályafutását. A gárda az első edzőmeccsét február 2-án a Nyíradony ellen játssza.

Az amúgy is szűk játékoskeret további két labdarúgóval csökkent Hajdúnánáson. Kalló Róbert után Vass Zsolt is a távozás mellett döntött, a vezetők tájékoztatása szerint új csapatot keres magának. A kiszemelt labdarúgókkal, illetve azok egyesületeivel továbbra is tárgyalnak a klub irányítói, végleges megállapodás eddig nem született. Az első edzőmeccs időpontja viszont már ismert, erre február 9-én Hajdúdorogon kerül sor.

Az előzetes tervekkel elleniében mégiscsak bővült egy fővel a listavezető Balmazújváros játékosállománya. A Nyíregyházára távozott Nagy Szabolcs helyét az ifjúsági csapat házi gólkirálya, Rédai Norbert foglalta el a keretben. A négy hajdú-bihari alakulat közül a Zolnai- tanítványok kezdik meg elsőként a felkészülési mérkőzések sorát, január 31-én egy román másod- osztályú együttest fogadnak.
Létavértesen nagy a jövés-menés. Távozott Szabó György kapus, míg Mezei László visszavonult. Az őszi kapusgondokat az előző bajnokság végén visszavonult, ám most visszacsábított, veteránnak számító, 42 éves Szilágyi Sándorral próbálják orvosolni a vezetők. Makra Béla és Bencsik András személyében volt hajdúszoboszlói NB I/B-s játékosokat sikerült leigazolni Karcagról, illetve Hódmezővásárhelyről. Az ugyancsak Szoboszlón futballozott támadó, Nagy Zsolt is a csapattal edz, ő azonban még nem kötelezte el magát.

A gárda február 2-án a Nagyhegyessel vívja idei első edzőmeccsét.