magyarfutball.hu

1998.01.13 Arany László Zalaegerszegre igazolt!

forrás: Nemzeti Sport
A Zalahús ZTE FC labdarúgói napközis rendszerben készülnek a tavaszi évadra. A játékoskeret a 27 éves, háromszoros válogatott Arany Lászlóval bővült. A Ferencvárosból fél évre kölcsönbe érkezett középpályás örömmel tért vissza Zalába, hiszen korábban Keszthelyen nagyon jól érezte magát.

- Nagyon örülök, hogy ismét Garamvölgyi Lajos irányítása mellett futballozhatok, hiszen annak idején Debrecenben ideális volt a kapcsolatunk - mondta a középpályás. - Az ő edzősködésé idején másfél év alatt húsz akciógólt rúgtam a DVSC-ben. Remélem, jól sikerül a felkészülés, és tavasszal az elmúlt hónapoknál lényegesen jobban és eredményesebben játszó Arany Lászlót láthat majd a közönség.
Zalatnai László, a ZTE , elnöke az átigazolásokról beszélt:

- A szabadlistára tett, pontosabban távozási lehetőséget kapó labdarúgóink közül Tóth Gyula az NB Il-es Büki TK-ban folytatja pályafutását. Somfalvi Csaba tárgyalt a Kispesttel, de nem egyezett meg a fővárosiakkal, úgy tudom, most a Pécs érdeklődik iránta. Tóth József megegyezett ugyan a Tiszakécskével, ám a két klub még nem állapodott meg. Igaz, álláspontjaink közel vannak egymáshoz, így valószínűleg szerdán már Kécskén edzhet a volt utánpótlás-válogatott kapus.