magyarfutball.hu

2014.02.06 Rodenbücher István visszatért

Újra csapatunk tagja Rodenbücher István. A 30 esztendős védő fél plusz két éves szerződést írt alá klubunkkal.

A futballista a Sándor Károly Akadémián nevelkedett, majd az első csapat keretének meghatározó játékosa volt, a magyar labdarúgó válogatottban is bemutatkozhatott, két alkalommal ötlhette magára a címeres mezt. Az MTK-val 2008-ban bajnoki címet ünnepelhetett, majd több mint száz mérkőzést követően szerződött a Ferencvároshoz, ahonnan a Lombard FC Pápához vitt az útja.

Néhány napja ismét csatlakozott Garami József keretéhez, és pályára lépett a legutóbbi edzőmérkőzésen is. Szakmai igazgatónk elégedett volt a teljesítményével, és javasolta szerződtetését, ennek a kérésnek pedig a klub vezetése eleget tett, így egy csatár és egy középpályás után egy védővel is bővült a keret. Rodenbücher István természetesen tagja a Törökországba utazó keretnek is.

Üdv itthon, Rodi!