magyarfutball.hu

2022.03.21 Elhunyt Raduly József!

Március 21-én, 94 esztendősen, rövid betegség után elhunyt klubunk korábbi labdarúgója, a Vasas SC örökös tiszteletbeli elnöke, Raduly József.

Raduly József 1927. május 6-án született Budapesten. Fiatal éveiben - 1945 és 1951 között - hat esztendőt szovjet hadifogságban töltött, csak ezután mutatkozott be az NB I-ben, akkor még a Postás játékosaként. 1954-ben a Vasashoz került, ahol az első angyalföldi bajnokcsapat tagja volt 1957 tavaszán.

A Vasas színeiben összesen 133 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezeken 21 gólt rúgott - többek között a Népstadionban két gólt szerzett a Rapid Wien ellen 9-2-re megnyert KK-döntőben, sőt a Real Madrid ellen is pályára lépett a Bajnokcsapatok Európa-kupája elődöntőjében.

Játékosként számtalan sikerben volt része, ezzel is tovább öregbítette saját és szeretett klubja dicsőséglistáját: bajnokságot, Magyar Kupát, Közép-európai kupát nyert, valamint BEK-elődöntőt is játszott a Vasassal. A magyar válogatottban kétszer lépett pályára. 1962-ben vonult vissza, ezt követően az 1970-es években a Vasas serdülő, ifjúsági, majd tartalékcsapatának edzője és az első csapat pályaedzője volt. Papp László Budapest Sportdíjban részesült, a Vasas "Örökös bajnok" kitüntetést, Aranygyűrűt és Életműdíjat adományozott a klub legendás labdarúgójának, aki haláláig a Vasas SC örökös tiszteletbeli elnöke volt - és az is marad örökké.

Józsi bácsi - mindamellett, hogy remek jobbszélső volt - tagadhatatlanul a Vasas család részévé vált. Nincs olyan idős vagy fiatal, szurkoló vagy labdarúgó, aki ne szerette volna őt. Józsi bácsit mindannyian a szívünkbe zártuk. A vele való beszélgetések, a felelevenített régi emlékek mindig visszarepítettek minket az időben, hogy átélt élményeit az ő szemén keresztül láthassuk, szívével érezhessük a megannyi emlékezetes pillanatot. Akadémistáink programjain rendszeres díjátadó volt, fiataljaink csillogó szemekkel hallgatták a legendás labdarúgó magával ragadó történeteit, ahogy tettük mi is egy héttel ezelőtt, amikor szeretett klubja 111. születésnapján beszélgettünk vele. Mindannyiunknak nagyon fog hiányozni, halála pótolhatatlan veszteség.

Raduly Józsefet a Vasas Futball Club saját halottjának tekinti, a búcsúztatóval kapcsolatos részletekről szurkolóinkat később tájékoztatjuk.