magyarfutball.hu

2014.01.29 Tőzsér Dániel a Watfordban folytatja

A Genoa labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy Tőzsér Dániel az angol másodosztályú Watfordban folytatja a pályafutását. A Genoa ebben a szezonban mellőzött magyar középpályása az idény végéig kölcsönbe érkezik új klubjához.

Az angol másodosztályban kezdhet „új életet” Tőzsér Dániel. A magyar válogatott középpályása ugyanis a Watfordba szerződött – a szezon végéig az angol csapatot erősíti kölcsönben. A Watford hivatalosan még nem erősítette meg a magyar játékos érkezését, a Geno azonban már bejelentette, hogy véglegesítették a kölcsönszerződést.

Tőzsér ebben a szezonban még nem kapott lehetőséget a Genoában, ahhoz képest, hogy első idényében 22-szer szerepelt a csapatban.
Korábban megírtuk, hogy a portugál élvonalbeli Olhanense érdeklődik a játékos iránt, de lehetett hallani a Bologna megkereséséről is. Tegnap pedig már a Watford tűnt befutónak. Végül utóbbi szerződtette Tőzsért.
A Watford jelenleg 16. a 24 csapatos Championshipben, 25 mérkőzésen 31 pontot gyűjtött a csapat, amely hét pontra van a kieső zónától.