magyarfutball.hu

2004.07.28 Tőzsér ma edzett, holnap aláírhat

Szerdán már a csapattal gyakorolt Tőzsér Dániel. A fiatal ballábas játékos az utóbbi időben a török Galatasaray játékosa volt, de a jelek szerint az elkövetkező időszakban a Ferencvárost erősíti majd.

- FTC.hu - László Csaba a következőképpen vélekedett a labdarúgóról:
- A magam részéről szorgalmazom a leigazolását. Már részt vett a szükséges orvosi vizsgálatokon, és a terheléses teszten is. Az eredményeket ma fogjuk megkapni, és amennyiben minden rendben lesz, vélhetően holnap aláírhatja szerződését a Ferencvároshoz.
A játékos szívesen játszana az Üllői úton:
- A törököknél jobbára a junior csapatban játszottam, de ott is tudtam fejlődni, hiszen komoly sztárokkal készülhettem napról napra együtt. Korábbi edzőm, Fatih Terim számolt velem, ám most Gheorge Hagi került a csapat élére, aki közölte, hogy most azonnal akar komoly sikereket elérni, ezért a kísérletezésre nem nagyon van ideje. A fejlődésem szempontjából azonban nem tenne jót újabb egy esztendő a fiatalok között. A Ferencváros hívásának nagyon megörültem, hiszen a csapat a BL-ben szerepel, sőt a tegnapi győzelemmel közelebb is került a harmadik fordulóhoz.
Úgy tűnik, hogy mindenben sikerül megállapodni a klub vezetőivel, így jelen állás szerint két évig a Ferencváros játékosa leszek. Remélem, nem jön közbe semmi, és akkor komoly eredményeket érhetek el a zöld-fehérekkel. Célom az, hogy minél több mérkőzést játsszak az elkövetkező időszakban, természetesen minél sikeresebben.
László Csabával is beszélgettem már, aki elmondta, hogy természetesen megadja nekem a lehetőséget, a többi rajtam múlik. Elsősorban támadó középpályásként szeretek játszani, vagy a két ék között amolyan visszavont támadóként, de azt egyelőre még nem tudhatom, hogy amennyiben a csapat játékosa leszek, hol számít rám az edzőm.