magyarfutball.hu

1992.02.28 Aczél Zoltán visszatért Újpestre!

forrás: Nemzeti Sport
Nem kis meglepetés! kellett az UTE szurkolóinak körében a szerdai Sörgyár elleni edző- meccsen. hogy nem játszik Aczél Zoltán. Az értetlenséget fokozta, hogy ugyanakkor a hátvéd a tartalékok közölt kergette a labdát a salakos pályán. Máris megkezdődött a susmus . . .
Pedig csupán arról volt szó. hogy Kovács Ferenc vezetőedző azokat a játékosokat szerepeltette. akik már érvényes szerződéssel rendelkeznek. Aczél pedig a ekkor még a Siófoké volt.
Volt — így, múlt időben —, hiszen csütörtökön délelőtt megegyezett egymással Illés János, a Siófok ügyvezető elnöke és Tóth András, az UTE szakosztályelnöke. Ezek szerint Aczél Zoltánt nem kölcsönbe adták, hanem végérvényesen a lila-fehérek játékosa lett. Az Újpest két és fél éves szerződést kötött a labdarúgóval, de a vételár titok maradt. Információink szerint az összeg hét-három millió között mozog.