magyarfutball.hu

2008.01.28 Tóth Norbert aláírt a Halihoz

Délelőtt aláírta szerződését a Szombathelyi Haladás együtteséhez Tóth Norbert. A kontraktus értelmében a játékos fél évig biztosan a vasi megyeszékhelyen marad.

Tóth szerdán el is utazik a csapattal Törökországa, ahol a Hali edzőtáborozáson vesz részt.
– Abban, hogy most Szombathelyre igazolhattam, nagy szerepe van annak, hogy megromlott a kapcsolat köztem és a vezetőedző között. Ezért a ZTE vezetői úgy döntöttek, hogy elengednek. Ezt követően az engem megkereső csapatok között volt a Haladás is, mint kérő, pár tárgyalást követően pedig megegyeztem a vezetőkkel és eldőlt, hogy visszatérek korábbi sikereim színhelyére – nyilatkozta a volt válogatott játékos a nyugat.hu-nak, majd hozzátette azt is, nem tartja visszalépésnek az NB II-t, főleg úgy, hogy csak átmeneti, 15 mérkőzéses időszakról van szó, mivel a csapat feljut az élvonalba. Döntésében nagy szerepet játszott, hogy szülei, barátai a városban élnek. Azt még nem tudja, pontosan milyen poszton számol vele Csertői Aurél vezetőedző, a pálya több pontján is feltűnhet tavasszal.
További, a Haladáshoz kapcsolódó hír, hogy kedden kiderül az is, létrejön-e az általunk is beharangozott együttműködés az MTK-val.