magyarfutball.hu

2017.07.12 Tímár Krisztián lett a Videoton második csapatának vezetőedzője!

Elkezdte a felkészülést a Videoton FC II csapata is a következő szezonra. A szakmai stábban több változás is történt a nyáron. Tímár Krisztián felel majd a második csapat szakmai munkájáért, segítői pedig Toldi Gábor (pályaedző) és Milinte Árpád (kapusedző) lesznek.
kép
"Keressük azokat a Vidi-kötődéssel is rendelkező ambiciózus fiatal szakembereket, akik átérzik, hogy mit jelent a Videoton FC-nél dolgozni, és folyamatosan fejlődni szeretnének, akárcsak maga a klub. Sok pozitív változás volt az elmúlt két évben az utánpótlásban, ezt szeretnénk folytatni. Az NB III-ban szereplő Vidi II ugyan már a nagycsapat előszobája, de mégis közel van az U19-hez és az U17-hez is. Az a cél, hogy a Vidi II megfelelő átmenet legyen a tehetséges fiataloknak az utánpótlás és a felnőtt futball között. Toldi Gábor az utánpótlás-csapatainknál már bizonyított, Tímár Krisztián pedig több lehetőség közül választotta a Vidit. Krisztián komoly karriert tudhat maga mögött, mint labdarúgó, emellett egy nagyon jó karakter, tehetséges edzőnek tartjuk. Olyan személyiségjegyekkel rendelkezik, amelyre nagy igény van a magyar futballban" - mondta új edzőinkről sportigazgatónk, Kovács Zoltán.
"Rendkívül gyorsan sikerült Kovács Zoltán sportigazgatóval közös nevezőre jutnunk, és nagy örömmel tértem vissza a Vidibe, ahol annak idején kezdetét vette az élvonalbeli pályafutásom. A célkitűzés egyértelmű, minél több fiatal játékost fel kell készítenünk a felnőtt, profi futballra. Mindenképp nagy előny, hogy többéves nemzetközi játékos-múlttal rendelkezem, az Angliában megszerzett tapasztalatokat remélhetőleg sikerül majd átadnom a mai fiataloknak. A játékügyességet és a játékszemléletet tartom a labdarúgás legfontosabb elemének. Nagyon jó körülmények között dolgozhatunk, a klubvezetés részéről mindent megkapunk annak érdekében, hogy eredményes munkát tudjunk végezni" - nyilatkozta honlapunknak Tímár Krisztián.