magyarfutball.hu

2014.12.17 Visszavonul az ex-válogatott szegedi

Egyre többet rakoncátlankodott a térde, az előző szezonban mindössze négy mérkőzésen lépett pályára, vagyis volt előjele annak, hogy a 35 esztendős, négyszeres válogatott, a korábban többek között a Videotonban, a Ferencvárosban és a Siófokban is megforduló hátvéd, Tímár Krisztián visszavonul.

“Egyéniséget veszítettünk, sajnálom, hogy védőnk nem folytatja pályafutását – mondta Nyilas Elek, az NB II-es Szeged 2011 vezetőedzője. – Szerencsére nem szakad el tőlünk, úgy tűnik, az U21-es csapatnál segíti Takács László edző munkáját.”