magyarfutball.hu

2014.07.08 Három sztárral erősített a Szeged!

Kedd délelőtt elkezdte felkészülését a 2014/2015-ös évadra a Szeged 2011 együttese. A keret első találkozásakor több új arcot is fel lehetett fedezni a játékosok között. Tanács Attilát, a Szeged 2011 technikai igazgatóját már múlt csütörtökön, Siófokon sikerült elérnünk, s akkor is gőzerővel dolgozott az NB II-be visszajutott csapatunk megerősítésén...

Korábban beszámoltunk már négy érkezőről, közülük egyedül a DVSC-nevelésű kapus, a Létavértest elhagyó Tóth Csaba hiányzott az első tréningről. Tanács Attila, a klub technikai igazgatója elmondta, a hálóőr szerződtetésének végleges lezárása még várat magára, mivel a játékos számára ausztriai lehetőségek is nyitva állnak, így a sorsa még nem dőlt el.

Ott volt ugyanakkor az összetartáson a másodosztályból kipottyant Kozármisleny két játékosa. A 27 éves Fitos László a Ferencvárosban sikeres idényeket hagyott maga mögött, kölcsönben megfordult Szolnokon, majd két évet töltött el a Gyirmótnál, mielőtt az elmúlt tavasszal a Baranya megyeiekhez került volna. A rutinosnak számító jobb oldali középpályás számtalan NB II-es meccs mellett 25-ször az élvonalban is pályára léphetett, ezeken 2 gólt szerzett.

Oláh Lóránt leigazolása már a télen is téma volt a szegedi klubnál, ám akkor még nem tudtak megegyezni a felek. A kapcsolat újraéledésével most mégis visszatért Szegedre a rutinos csatár. A vajdasági születésű támadó 2002-ig szerbiai együttesekben futballozott, kivéve a 1999-2000-es szezon őszi idényét, amikor az akkor az NB I-ben szereplő Szeged LC csapatát erősítette, melynek színeiben hét mérkőzésen lépett pályára (sajnos éppen 15 éve már, hogy szegedi csapat utoljára szerepelt az NB I-ben..., a szerző).

Oláh Lóri karrierje során a későbbiekben viselte a Szolnoki MÁV, a DVSC (pályafutásának kiemelkedő idénye a Debrecen 2009-es BL-csoportkörös szereplése volt!) és a Ferencváros mezét, a legtöbb időt pedig – három részletben – Kaposváron töltötte el. Az elmúlt félévben 13 NB II-es meccsen 4-szer volt eredményes a Kozármislenyben.

A másodosztályban ötödik helyen végzett Siófokból szintén két labdarúgót igazolt a Szeged. Bogáti Péter a középpálya bal oldalán vethető be. A Fradi utánpótlásából indulva kezdte karrierjét, amelynek a Diósgyőr és a Kazincbarcika jelentette következő állomásait. Előbbinél két mérkőzésen kapott lehetőséget az NB I-ben. A Balaton partjára tavaly augusztusban igazolt, 23 találkozón 4 gólt szerzett.

A kétség kívül legnagyobb szenzációt Tímár Krisztián megszerzése jelentette Nyilas Elek együttesénél!

A 34 éves rendkívül rutinos és képzett középhátvéd az elmúlt évtized egyik kiemelkedő alakja volt a hazai labdarúgásban. Bár – a finn FC Jokerit után – idehaza szerepelt a Videotonban és a Fradiban is, pályafutása legszebb éveit kétségkívül Angliában töltötte. Az angol másodosztályában összesen 75 alkalommal viselte a Plymouth Argyle mezét, s középhátvédként 5 gól ill. 2 gólpassz áll ezen időszak alatt a neve mellett.

A magyar válogatott védelmében 4 mérkőzésen is lehetőséget kapott, s ezek közül máig is a legemlékezetesebb az a sorsdöntő Svédország elleni selejtező, amikor az utolsó másodpercben kapusunk, Babos Gábor teljes erővel Zlatan Ibrahimovicot találta telibe, s róla a hálóba pattant a vereséget és a kiesésünket jelentő labda...

Az akkor még első osztályú Siófokba tavaly februárban szerződött Vietnámból, a 2013/2014-es szezonban pedig 20 meccset játszott az NB II-ben.

A jövőben felkerül a felnőttek keretébe a Grosics Akadémia újabb tehetséges támadója, Hegedűs Edvin. A 19. életévét július végén betöltő csatár az U21 II. osztály Dél-Keleti csoportjában 25 bajnoki találkozón elért 17 találatával hívhatta fel magára a szakmai vezetés figyelmét.

A fenti igazolások ismeretében elmondhatjuk: markánsan körvonalazódik a majdani NB I-es Szeged nagy reményekkel teli futballcsapata...