magyarfutball.hu

2022.06.17 Németh Krisztián visszatért az MTK-hoz!

Személyében egy Eb-t megjárt, 37-szeres válogatott támadó szerződik az MTK-hoz, aki gólérzékenységével és rutinjával sokat segíthet majd a fiatalokra is épülő keretünknek a következő szezonban.
kép
Németh Krisztián a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia neveltje, 16 évesen mutatkozott be az MTK felnőtt csapatában. Már második felnőtt mérkőzésén eredményes volt, nem sokkal később pedig 22 perc alatt szerzett mesterhármast az NB I-ben.

Klubunkban remek mutatói vannak, hiszen a két korszakban (2005-2007, 2011 ősze) lejátszott 40 tétmérkőzés során 16 gólt szerzett és kiosztott 11 gólpasszt, 2007-ben bajnoki ezüstérmes lett az MTK-val.

A Liverpoolnál eltöltött évek után legeredményesebb időszakait az MLS-ben, a holland, valamint a görög élvonalban töltötte, az Olympiakosz Pireusz és a Columbus Crew játékosaként is bajnok lett. Az Egyesült Államokban 2015-ben ő szerezte az év gólját egy látványos cselsorozat után.

A magyar válogatottban 21 évesen debütált, miután U19-es Európa-bajnoki, valamint U20-as világbajnoki bronzérmes lett. Legeredményesebb mérkőzését a görögök ellen játszotta, amikor is duplázott, de pályafutása legnagyobb élménye a nemzeti mezben alighanem a 2016-os Európa bajnokság volt: az osztrákok elleni győztes meccsből kezdőként vette ki a részét, de a portugálok elleni 3-3-as döntetlen alkalmával is pályára lépett.
- A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia 21 év alatt 21 válogatott játékost adott a magyar labdarúgásnak. Az egyik legnagyobb most hazatér, hiszen a mezőnyjátékosok közül Németh Krisztiánnál többször senki nem viselte eddig a magyar címeres mezt. Isten hozta őt újra az MTK-ban! - mondta a szerződés aláírását követően Zakor Sándor, az MTK Budapest tulajdonosa.