magyarfutball.hu

2016.06.11 Vermes Krisztián Kisvárdára igazolt

Nem tétlenkedik a szakmai stáb, ugyanis újabb három labdarúgóval bővült ismét csapatunk. Vermes Krisztián Szolnokról míg Oláh Gergő valamint Szabó Péter Szegedről érkezik csapatunkhoz. A játékosokkal két éves szerződést kötöttünk. Oláh Gergőt a távozó Bagi míg Szabó Pétert Eszlátyi helyére igazoltuk.

Vermes a BVSC Budapest akadémiáján nevelkedett, majd az Újpesthez szerződött, hogy bemutatkozhasson az NB1-ben a 2004-2005 szezonban. 2008 nyarán kölcsönadták a Hollandiába a Sparta Rotterdam csapatának. 32-szer szerepelt a ligában és 3-szor a Holland kupában a 2008–09 szezonban. 2011. január 31-én 2014. június 30-ig meghosszabbította szerződését az Újpest FC-vel. Ezzel egyidőben csapatkapitánnyá is megválasztották. Megfordult Mezőkövesden valamint Kaposváron is, az elmúlt szezont pedig a Szolnok csapatánál töltötte. Vermes a Magyar Válogatott mezét egy barátságos mérkőzésen ölthette magára. Vermes 28 mérkőzésen lépett pályára az előző szezonban ebből 27 alkalommal kezdőként, góét nem szerzett viszont 4 sárgalapot begyűjtött.