magyarfutball.hu

2016.05.31 Vaskó Tamás a Vasashoz igazolt

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója a szerződés aláírását követően elmondta: „Nagyon örülünk Tamás érkezésének. Amikor a 2016/17-es keret kialakításáról beszélgettünk, akkor Michael Oenning vezetőedző kifejezett kérésére, a szakmai stáb javaslatára és az ügyvezetés teljes egyetértésével Vaskó Tamás volt az egyik olyan játékos, akit mindenképpen szerettünk volna leigazolni. Kívánunk neki sok sikert, és hogy ugyanolyan vezére legyen a Vasas csapatának, mint korábbi együtteseinek is”.
kép
Vaskó Tamás nyolc évesen a 20. kerületi ESMTK-ban kezdte pályafutását. Az akarat és a versenyszellem már akkor megmutatkozott benne, mindig, mindenben első szeretett volna lenni. Így rövid időn belül a két évvel idősebbek között játszhatott. Ott fedezte fel őt Siposné Lénárt Edit, aki amikor átkerült a Vasashoz, több játékos társaságában Tamást is magával vitte.

„Ekkor tizennégy éves voltam. Onnantól kezdve végigjártam a Vasasban az utánpótlás csapatokat. Akkor azonban az Euroleasing cég a Vasas utánpótlásából átvonult Újpestre. Nekem is felajánlották a váltás lehetőségét. Így kerültem a lilákhoz” – emelte ki Tamás.

„Voltam a Bristol City játékosa az angol másodosztályban a 2007-2008-as idényben (19 meccsen lépett pályára), majd rögtön a következő szezont az olaszországi Avellino csapatában töltöttem, szintén a másodosztályban, ahol 30 találkozón szerepeltem” – hangsúlyozta a frissen leigazolt Vasas-játékos.

A Várhidi-féle fiatalítás idején kapott először lehetőséget a nemzeti tizenegyben: 2007-ben Montenegró ellen, egy barátságos mérkőzésen debütált. Onnantól kezdve folyamatosan 12 alkalommal szerepelt a csapatban. Ervin Koeman érkezése után pár meccsen még kispados volt, ám lehetőséget csak egyszer kapott, Albánia ellen, aztán ki is szorult a válogatott keretéből.

„Erősségeim? Kiemelném a kommunikációt. Ugyanis végigbeszélem a mérkőzéseket, ezzel is próbálom társaim munkáját segíteni. Erős vagyok a párharcokban, legyen szó fejről, vagy testről. Jónak tartom indításaimat is mindkét lábbal, de a kapu előtt is veszélyt tudok jelenteni úgy fejjel, mint lábbal. Természetesen vannak fejleszteni valóim is, de ezekre nem szeretném felhívni az ellenfelek figyelmét. Örömmel térek vissza Angyalföldre, ahol meghatározó éveimet töltöttem. Remélem, hogy hasznára tudok lenni nevelőegyesületemnek és sok örömet okozok majd játékommal a csapat szurkolóinak” – közölte Vaskó Tamás.

A 193 centiméter magas belső védő 14 és 18 éves kora között a Vasas utánpótlásában pallérozódott, ám az Euroleasing - amely korábban a Vasas utánpótlását támogatta -, 2001-ben átköltözött Újpestre, és vitt magával jó néhány játékost, többek között Vanczák Vilmost, Feczesin Róbertet, Cseri Gergőt, Illyés Dánielt és Vaskó Tamást is.

A védő legnagyobb sikerét a Videotonnal érte el, ahol tagja volt a fehérváriak első bajnokcsapatának.