magyarfutball.hu

1999.11.16 Urbán után Détári megy Szabadkára?

Kedden eldőlt: a PNB-s Szeged LC december 18-ig kölcsönadta Urbán Flóriánt a 21 csapatos jugoszláv első osztályú bajnokság 14. helyén álló szabadkai Spartaknak. A játékos szerint könnyen előfordulhat, hogy hamarosan követi őt Détári Lajos is.

A harmincegyszeres válogatott Urbánnak 1+1 éves szerződéséből még fél esztendő sem telt el, de az utóbbi hetek eseményei miatt mind a játékos, mind pedig a szegedi klub vezetése örömmel vette a vajdasági csapat jelentkezését.

Urbán Flórián a kölcsönadását így kommentálta: "Örömmel váltok egy időre klubot, mert Szegeden a Tatabánya elleni vesztes mérkőzés után már a szurkolók is kikezdtek. A szabadkaiak szerették volna, hogy a bajnokság végéig játsszam náluk. De úgy gondoltam, hogy majd az őszi idény hátralévő hat mérkőzése után - ha mindkét fél elégedett - tárgyalhatunk a hosszabbításról. Új csapatomban van ismerősöm, hiszen jó barátom volt Puhalak Antal, a csapat kapitánya. S úgy tudom, hogy a vajdaságiak megtették már az első lépéseket Détári Lajos megszerzése felé is."
Nagylaki Kálmán klubelnök azt mondta, hogy két okból is jól jött a szabadkai ajánlat: egyrészt enyhíteni tudnak a Szeged LC anyagi gondjain, másrészt nem lesz a csapatnak bajkeverője.