magyarfutball.hu

2007.04.11 Urbán Flórián lett a befutó

Mint már beszámoltunk róla, az NB II Nyugati csoportjában szereplő felcsúti klub vezetősége kedden megköszönte (tényleg megköszönte: mifelénk szokatlan módon békében váltak el egymástól a felek) Komjáti András munkáját, s rögvest hozzáfogott új szakember felkutatásához – naivak persze ne legyünk, a háttérben már nyilván korábban megkezdődött az edzőkeresés. Egyesek tudni vélték, sőt lapunkban is megjelent az információ, mely szerint Détári Lajos ülhet le a sárga-kékek kispadjára, ám kiderült, hiába tárgyaltak az érintettek, egyezség nem köttetett.

„Sajnálom, hogy nem jött össze, velem kiharcolta volna a feljutást a csapat” – kommentálta röviden a történteket a korábbi négyszeres világválogatott labdarúgó, hozzátéve, hogy részletesebben azért sem boncolgatná a közelmúltat, mert „…hamarosan úgyis új trénert neveznek ki Felcsúton, ő pedig hadd dolgozzon nyugodtan”. Détári Lajos nyugalmát sem kell félteni, továbbra is a Pest megyei I. osztályban szereplő Felsőpakonyt edzi. Az eredmények azt mutatják, hogy jól: legutóbb a Délegyházát verték meg 5–0-ra, „Döme” ki is jelentette, hogy „beindultunk”…

No de beindultak a felcsúti vezetők is, akik a meghiúsult tárgyalás után nem sokkal már elégedetten dőlhettek hátra: szerda délután az elöljárók megegyeztek Urbán Flóriánnal, aki a szezon végéig kötelezte el magát a Fejér megyei egyesületnél. A felcsútiak abban bíznak, hogy a korábban a REAC-nál dolgozó szakvezetőnek sikerül felráznia a társaságot, és a hátralevő tíz fordulóban kiharcolhatják a feljutást. Az új trénernek nem lesz pályaedzője, egy kapusedző segíti majd a munkáját, személyéről egyelőre folyik az egyeztetés.