magyarfutball.hu

2010.07.05 Zsidai Hollandiában, Bori is követheti

A holland 2. ligás Volendamban folytatja pályafutását Zsidai László. Az MTK tehetsége jövő hét pénteken lesz 24 éves, és valószínűleg nagyon örülne egy lakásnak Hollandiában. Szintén a Volendam együtteséhez tart Bori Gábor, aki Zsidaihoz hasonlóan az MTK futballistája, ő azonban az elmúlt évet kölcsönben töltötte az Újpest, valamint a Kecskemét gárdájában.

A Volendam komoly erősítéseket tervez, nem csak a két magyart szeretnék megszerezni (amiből az egyik már sikerült is), de több hollad játékossal is kapcsolatban állnak, egyértelmű céljuk az élvonalba kerülés.

Zsidai vasárnap hajnalban kelt útra Hollandiába, családjával, már zsebében a szerződésével.

Bori helyzete egyelőre még nem ilyen egyszerű. Őt még figyelik a Volendam vezetői, de nagy az esély az ő leigazolására is, mivel egy olyan szélső-hátvédet keresnek, aki fel tud lépni a támadásokkal, és Bori Gábor utolsó néhány meccsén a KTE-Ereco-ban hasonló poszton szerepelt. „Hétfő délután már minden valószínűség szerint együtt edzem a csapattal. Abban maradtam a klub vezetőivel, hogy néhány napig kint maradok, megismerkedünk egymással, aztán kiderül, hogy ki mit szeretne. Beszéltük is Urbányi Istvánnal, milyen jó, hogy az utolsó időszakban éppen abban a szerepkörben számított rám – folytatta a játékos. – Tetszik ez a poszt, lendületből futballozhatom. Nem tagadom, jól érzem magam Kecskeméten, nem bánnám, ha maradnom kellene, de a holland futball azért csak előrébb jár a magyarnál. Meglátjuk, mit hoz a jövő.” – mondta Bori Gábor.