magyarfutball.hu

2016.01.07 Háromszoros válogatott játékossal erősödik a PAFC

A szóbeli megállapodást követően, a tervek szerint, pénteken aláírja szerződését Zsidai László klubunkkal.

A 29 éves szombathelyi születésű védekező középpályás ezidáig összesen 189 alkalommal lépett pályára az élvonalban az MTK és Debrecen színeiben, ám eközben egy évet lehúzott a holland másodosztályban, az FC Volendamnál is. A felnőtt válogatottban 2007 februárjában, a lettek ellen debütált, legutóbb 2014 nyarán, Kazahsztán ellen húzhatta magára a címeres mezt. Zsidai László nyilatkozott honlapunknak.

„Több ismerősöm és korábbi csapattársam is megerősített abban, hogy Felcsúton minden körülmény adott ahhoz, hogy egy profi játékos kihozza magából a maximumot. Szóban már megegyeztünk a klub képviselőivel, ám a papírmunka miatt az aláírásra pénteken kerül sor. Bízom benne, hogy a Puskás Akadémiánál rendszeres játéklehetőséghez jutok a jövőben, ezzel segítve a csapatot a céljai elérésében. Robert Jarni vezetőedző rövid beszélgetésünk során megerősített abban, hogy jó helyem lesz a PAFC-nál. Amint hivatalossá tettük az érkezésemet, már csak a futballra kell összpontosítanom.” – összegzett a puskasakademia.hu-nak Zsidai.