magyarfutball.hu

1993.09.07 Elhunyt Zsiborás Gábor!

forrás: MTI
Zsiborás Gábor 1957. november 12-én született és sikerekben gazdag, hosszú pályafutása során az első osztályban 361 alkalommal lépett pályára. Összes NB I-es fellépése két klubhoz, a Ferencvároshoz és az MTK-hoz kötődik. Az FTC-ben először 1975. december 10-én védett, a Csepel elleni Téli Kupa találkozón.
Játékos karrierjének főbb államásai: 1978-ban MNK-diadal és 1980/81-ben bajnoki aranyérem a zöld-fehérekkel. Az Üllői úti klub 1980-ban eredményei, tudása előtt tisztelegve Toldy-vándordíjjal tüntette ki.

Az elmúlt szezont az MTK szineiben védte végig és nagy szerepet játszott a csapat UEFA Kupa-indulást jelentő 4. helyének megszerzésében. Néhány napja nagy megtiszteltetés érte: 1987 után újra meghívást kapott Verebes Józseftől a válogatott keretbe.

A nemzeti tizenegyben négy alkalommal szerepelt.

Amint azt dr. Ács Tamás, a Szobi utcai Mentőkórház intenzív részlegének orvosa elmondta, Zsiborás Gábor halálát az okozta, hogy az életfontos elemek progresszív romlása következtében a keringémegállt. Eszméletét nem nyerte vissza.