magyarfutball.hu

2014.01.09 Tököli Attila pályaedző lett

Ma reggel sajtótájékoztatón mutatta be új vezetőedzőjét az MVM-PAKS. Klubunk Csertői Auréllal másfél évre szóló szerződést kötött.

Mint Haraszti Zsolt ügyvezető elmondta, korábbi vezetőedzőnk, Horváth Ferenc, még december végén jelezte, hogy tárgyalni kíván a Győri ETO-val. Erre meg is kapta az engedélyt, ugyanakkor mi is keresni kezdtük új trénerünket. Győrben megszületett az egyezség, így mi is bejelenthettük, hogy Csertői Aurél lett a szakmai stáb új vezetője.
Más változásról is beszámolt ügyvezetőnk. Péter Norbert mellett a továbbiakban Tököli Attila is, mint pályaedző segíti a csapatot. Igaz, ha a helyzet úgy kívánja, akkor még játékosként is pályára léphet. Szerződésének szezon végi lejárta egyelőre nem változott.
A szakmai stábban már nem, de a játékoskeretben még lesznek változások, de ezekről még korai beszélni.
Üdvözöljük Csertői Aurélt Pakson, mind neki, mind friss pályaedzőnknek jó, és eredményes munkát kívánunk!