magyarfutball.hu

2004.02.05 Portsmouthban nem Tököli jelentette a megoldást

Az elmúlt hetek egyik nagy szenzációja volt a magyar futballban, hogy a Ferencváros támadója, Tököli Attila az angol élvonalban szereplő Portsmouth FC-nél járt próbajátékon. A csatárt végül nem igazolta le a brit egyesület, amely azonban még az átigazolási időszak végéig mindenképpen akart legalább egy gólvágót szerződtetni, hiszen sérülések és eltiltások miatt csupán Teddy Sheringham állt a szakvezető, Harry Redknapp rendelkezésére a csatársorban. Végül három támadó is érkezett a Fratton Parkba.

A Pompey becenévre hallgató klub korábban még sohasem szerepelt a Premiershipben, az élvonalban utoljára az 1987-88-as bajnokságban játszott, így a tavalyi feljutás után nagy volt az eufória az egyesület háza táján, a célkitűzés pedig természetesen a bennmaradás volt.

A nyári erősítések mindenesetre remekül sikerültek, amiben nagy szerepe volt a csapat edzőjének, Harry Redknappnek, aki közismert arról, hogy kiváló érzékkel tudja kiválasztani az ingyen igazolható vagy olcsón megszerezhető futballisták közül azokat, akik a leginkább hasznára lehetnek gárdájának.

A szakember ezúttal elsősorban a tapasztalat alapján válogatott, így olyan focisták csatlakoztak a Portsmouthhoz a bajnokság kezdete előtt, mint Patrik Berger, Teddy Sheringham, Boris Zivkovic, Dejan Stefanovic, Sébastien Schemmel és Amdy Faye. A felkészülési időszakban remekül is ment a gárdának, ám pár nappal a Premier League rajtja előtt az első számú támadó, az előző szezonban a Division One-ban gólkirályi címet szerzett bolgár Szvetoszlav Todorov súlyos sérülést, térdszalag-szakadást szenvedett, így a szurkolók kissé szorongva várták a bajnokságot.

Eleinte úgy tűnt, hogy a drukkerek feleslegesen aggódtak, hiszen a nyitó fordulóban a Portsmouth 2-1-re legyőzte az Aston Villát, és egészen az ötödik fordulóig veretlen tudott maradni - különösen Sheringham volt elemében, aki öt mérkőzés alatt öt gólt szerzett, és ennek köszönhetően őt választották meg szeptember hónap legjobbjának a Premiershipben. Ezekben a hetekben a gárda szinte végig ugyanazzal a kezdő tizeneggyel lépett pályára, és sejteni lehetett, hogy ezt nem lehet sokáig tartani.

Így is történt, és ahogyan szép sorban dőltek ki az alapemberek, úgy esett vissza a csapat egyre jobban a tabellán. Az első a sorban a középpályás Nigel Quashie volt, aki az első hat forduló mindegyikén a kezdő tizenegyben kapott helyet, azóta viszont csupán négy összecsapáson szerepelt.

Redknapp legnagyobb örömére a cseh Berger sérülése a vártnál kevésbé volt súlyos, így neki csupán pár meccset kellett kihagynia, de a veterán Tim Sherwood (aki éppen Quashie helyére került be az együttesbe) szintén hosszabb időre kidőlt a sorból: a középpályás a Blackburn Rovers elleni találkozón kettős lábtörést szenvedett, és ebben a szezonban már biztosan nem léphet pályára. A középpályások közül később Faye is megsérült, a védelemből pedig Schemmel és az ausztrál Hayden Foxe került a maródiak listájára.

Miközben Redknappnek egyre több lehetőséget kellett adnia a fiataloknak (akik közül Gary O'Neil, Matthew Taylor vagy Richard Hughes nem is futballozott rosszul), a szakvezetőnek ismét szét kellett néznie a játékospiacon, és pár nap alatt két focistát is igazolt. A Manchester Citytől megszerzett izraeli középpályás, Eyal Berkowitz régi ismerőse Redknappnek, hiszen egykoron együtt dolgoztak a West Ham Unitednél, és mivel Berkowitz az utóbbi időben meglehetősen kevés játéklehetőséget kapott Manchesterben, így örömmel szerződött a Pompeyhez.

A másik új szerzemény a hátvédsort erősítendő érkezett, a finn Petri Pasanent az Ajax Amsterdam adta kölcsön a szezon végéig az angoloknak. Az ő érkezésével egy játékos távozott is a Fratton Parkból, a nyáron szerződtetett horvát Zivkovic szerződését némi meglepetésre közös megegyezéssel felbontották - mindez csak azért volt furcsa, mert a védő alapember volt a csapatban.

A legsúlyosabb problémára azonban továbbra sem sikerült megoldást találnia Redknappnek, pedig az idő vészesen fogy. A csatársorban a szezon során végig a Sheringham, Aiyegbeni duó szerepelt, részben kényszerű okokból is, hiszen rajtuk kívül egyetlen egészséges csatára sem volt a klubnak: Todorov sérüléséről már szóltunk, de a francia Vincent Péricard, a skót Mark Burchill (akit menet közben kölcsönadtak a Sheffield Wednesdaynek) és Dean Burton is sérült volt. A minap elkezdődött Afrika-kupára pedig Aiyegbeni meghívót kapott a nigériai válogatottba, így Sheringham maradt az egyetlen bevethető csatár.

Nem csoda, hogy támadók egész sorával hozták hírbe az egyesületet, és ezen focisták között némi meglepetésre ott volt Tököli Attila is, aki két napig edzett a Fratton Parkban, mielőtt visszatért volna Magyarországra. A Portsmouthnál elégedettek voltak vele, de a Ferencváros által kért vételárat túl magasnak ítélték, mint ahogyan az uruguayi Iván Alonso, az amerikai Landon Donovan vagy esetleg a trinidadi Stern John közül sem lett a klubé. Másik három támadó viszont igen: az Anderlecht horvát focistáját, Ivica Mornart hatszázezer euróért szerződtették, a lengyel utánpótlás-válogatott Sebasztian Olszar az osztrák Admira Wacker Mödlingből érkezett, a Newcastle pedig 150 ezer eurót kapott a kongói Lomana Tresor Lua-Luáért.