magyarfutball.hu

2011.12.10 Tököli mellett öt légiósára sem tart igényt a ZTE

Hat játékostól már megvált a Zalaegerszeg labdarúgócsapata, de Nagy Ferenc klubelnök szerint még egyáltalán nem biztos, hogy a tisztogatásnak ezzel vége.

Tavaszra ütőképes csapatot szeretne kialakítani a Zalaegerszeg labdarúgócsapata, amely az élvonalbeli bajnokság első 17 mérkőzése közül egyet sem tudott megnyerni, és 6 pontjával kilátástalan helyzetből várhatja a folytatást.

A csapat hivatalos honlapja szerint hat játékos távozása már biztosnak tűnik: a Kecskeméttől kölcsönkapott Tököli Attila nem marad Egerszegen, de távozik az egyiptomi védő, Sherif Sameh Sadek, a román középpályás, Alin Vlad Bujor, a szerb Aleksandar Stanislavljevic, illetve Ivan és Ahmet Delic is.

"Ez máris több mint egy fél csapat. Ezzel azonban még nem biztos, hogy vége van annak a névsornak, amely azt tartalmazza, kik nem lesznek a mi játékosaink a következő szezonban. Miután ez pontosan letisztázódik, közben nagy feladat vár ránk. Gyorsan el kell döntetnünk, hogy kik érkeznek. Nevek röpködnek, de konkrétumokkal valószínű, hogy december vége felé tudunk majd szolgálni" - jelentette ki Nagy Ferenc klubelnök.