magyarfutball.hu

2012.06.23 MTK: Lázok János aláírt, de a nyáron bármikor távozhat

A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK hivatalos honlapján jelentette be három új játékos szerződtetését.

A három érkező közül talán a legnagyobb Lázok Jánosé, aki több mint egy hete már a csapattal készült. A kétszeres válogatott támadó szerződése alapján a nyár folyamán Garami József számíthat rá a nemzetközi kupameccseken, de az átigazolási időszakban Lázok saját akarata szerint eligazolhat.
Hidvégi Sándorral és Rácz Ferenccel hosszabbtávú szerződést kötött a klub – írja az mtkhungaria.hu.
Az MTK honlapja azt is megemlíti, hogy az előző szezont kölcsönben töltő játékosait (Hrepka Ádám, Szurkos Bence, Nagy Tibor, Deutsch Bence, Tóth Ferenc, Batizi-Pócsi Balázs), valamint a Sándor Károly Akadémiáról érkező fiatalokat (Bese Barnabás, Hajdú Ádám, Poór Patrik benevezte az Európa-ligára.