magyarfutball.hu

2013.07.04 Válogatott védőt igazolt a Loki

Lázár Pál visszatér szülővárosába, és a DVSC-TEVA együttesében folytatja pályafutását.
kép
Lázár Pál személyében válogatott védőt igazolt a DVSC-TEVA. A védelem több posztján is bevethető 25 éves játékos három évre írt alá.

Debrecenben nevelkedett, majd Sopronba igazolt, ahol két idényt húzott le. Első NB-I-es mérkőzését 2006 decemberében játszotta a Tatabánya ellen.

Sopron után következett a Nagyszalonta, itt csapattársa volt az a Cristian Bud, aki a napokban igazolt a Lokihoz. Szalontáról 2008 februárjában kölcsönjátékosként került a Videotonhoz. Jó teljesítményt nyújtott, így végleg leigazolták a fehérváriak, akikkel bajnoki címet nyert.

Fehérvárról került a török élvonalban szereplő Samsunsporhoz, ahol 10 meccset játszott egy idény alatt, 2012 őszén csapat nélkül volt, ebben az időszakban tárgyalt vele a Loki, de akkor nem sikerült megállapodni a játékossal. Januárban a Pécshez került, ahol alapember volt tavasszal. Végül innen igazol Debrecenbe.

Egervári Sándor előbb az utánpótlás-válogatottba hívta meg, majd 2010. szeptember 3-án, a Svédország elleni stockholmi Eb-selejtezőn, az felnőtt válogatottban is bemutatkozott. Összesen hat alkalommal húzta magára a nemzeti csapat szerelését.