magyarfutball.hu

2010.06.22 Visszavonul az NB I csúcstartója

A nyugat.hu információi szerint befejezi pályafutását Kuttor Attila, a Haladás védője. A 40 éves játékos, aki rekordernek számít az NB I-ben, már az NB III-as csapatban sem vállal szerepet.

A haladasfc.nyugat.hu szerint befejezi pályafutását az NB I-ben 560 mérkőzésen pályára lépő és ezzel csúcstartó, korábbi válogatott hátvéd. Kuttornak június 30-án lejár a szerződése a Haladádással, és a klubhonlap úgy tudja, hogy már az NB III-as második csapatban sem kíván többé pályára lépni.
Ugyanakkor Szombathelyen folytatja a munkát Németh Zoltán másodedző, és a kapusokkal foglalkozó Ulbert Tibor is. A szakemberekkel várhatóan egy évet hosszabbítanak a zöld-fehérek.